Egy irodalmi rejtély nyomában: Tényleg Mécs László írta az ország kedvenc adventi imáját?
Amikor beköszönt a december, és felgyulladnak az első gyertyák a koszorúkon, az internetet és a gyülekezeti hírleveleket elárasztják az ünnepi idézetek. Van azonban egy négysoros vers, amellyel szinte biztosan találkozott már mindenki, aki valaha keresett Mécs László Adventkor című költeményére. A rövid, fülbemászó imádságot kórusok éneklik, gyerekek szavalják, és számtalan képeslapon szerepel a premontrei szerzetes-költő neve alatt. De vajon tényleg ő írta? Vagy egy évtizedek óta terjedő, kegyes tévedés áldozatai vagyunk?
Ebben a cikkben egy izgalmas irodalmi nyomozásra hívunk. Nemcsak a Mécs László versek világába tekintünk be, hanem lehántjuk a leplet erről a titokzatos négysorosról is. Utánajárunk az eredetnek, elemezzük a mondanivalót, és megmutatjuk: bár a szerzőség vitatott, az üzenet örök érvényű.
„Jézusunk, adj erőt…” – A vers, amit mindenki ismer, de senki sem talál
Kezdjük magával a művel. Ez az a négy sor, amely egyszerűségével és mély lelkiségével generációk imádságává vált advent idején:
„Jézusunk, adj erőt, hogy ékesen járjunk, Illendő ruhában, méltóképpen várjunk. Add, hogy kerülgessük a bűnt, sötétséget, S ama jobb hazában megláthassunk Téged.”
Gyönyörű, tiszta beszéd. A probléma akkor kezdődik, amikor egy irodalomkedvelő ember felcsapja a Mécs László összes verseit tartalmazó vaskos köteteket. A kritikai kiadásokban ugyanis ez a vers nem szerepel. Sem az Adventkor, sem más cím alatt.
Hogyan lehetséges ez? Az irodalomtörténet ismeri a „vándorversek” fogalmát. Ezek olyan alkotások, amelyek szájhagyomány útján terjednek, és az idők során a közvélekedés egy-egy híres, köztiszteletben álló költőhöz kapcsolja őket, hogy ezzel is növelje a szöveg tekintélyét. Mécs László, aki a két világháború között az egyik legnépszerűbb katolikus költő volt (turnézott, stadionokat töltött meg szavalataival), tökéletes alanya volt ennek a jelenségnek. Valószínűsíthető, hogy ez a négysoros egy régi énekeskönyvi strófa vagy egy népi imádság, amely az évtizedek alatt „hozzánőtt” a nevéhez.
A valódi szerző a Biblia? Pál apostol üzenete rímekbe szedve
Ha nem Mécs László a forrás, akkor honnan származik a gondolat? A vers első sora szinte szó szerinti idézet a Bibliából, egészen pontosan Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből. A Károli-fordítás így hangzik:
„Mint nappal, ékesen járjunk, nem dobzódásokban és részegségekben…” (Róm 13,13)
A vers ismeretlen szerzője ezt a páli intést öntötte rímekbe. De mit is jelent „ékesen járni”? A mai nyelvhasználatban az „ékes” szót leginkább díszesre, szépre értjük. A bibliai jelentés azonban sokkal mélyebb:
- Belső tartás: Nem a külső cicomát jelenti, hanem a tisztességes, Istennek tetsző életvitelt.
- Világosság: Ahogy a nappalban minden látszik, úgy kell a keresztény embernek is átlátható, tiszta életet élnie, takargatnivalók nélkül.
- Rendezett élet: Az „ékesen járás” a görög eredetiben a katonás, fegyelmezett, rend szerinti életre utal.
A vers tehát nem egy karácsonyi hangulatkeltő elem, hanem egy komoly teológiai program: az adventi várakozás nem passzív ücsörgés, hanem a lélek „díszruhájának”, a megszentelt életnek a felöltése.
Milyenek az igazi Mécs László versek?
Hogy megértsük, miért lóg ki ez a négysoros a Mécs-életműből, érdemes megvizsgálnunk a valódi Mécs László verseket. A premontrei szerzetes költészete ugyanis egészen más karakterű: szenvedélyes, képekben gazdag, gyakran patetikus és drámai.
Mécs László nem az egyszerű népi rímek, hanem a nagyívű gondolatok mestere volt. Verseiben gyakran használ meglepő, modern metaforákat. Híres verse, A királyfi három bánata vagy a Vád és védőbeszéd például bonyolult filozófiai és teológiai kérdéseket boncolgat. Stílusára jellemző:
- A prófétai hangvétel: Gyakran szól a közösséghez váteszi erővel.
- A fény és árnyék drámai harca: Nála a fény nem csak „pislákol”, hanem küzd a sötétséggel.
- Személyes vallomások: Verseiben gyakran megjelenik a saját papi sorsa, magánya és küzdelme.
Ehhez képest a „Jézusunk, adj erőt…” egy csendes, alázatos, közösségi fohász, amely stílusában sokkal közelebb áll a 19. századi református vagy katolikus énekeskönyvek világához, mint a 20. századi nyugatos vagy újkatolikus lírához.
Miért szeretjük mégis tévesen is?
Baj-e, ha kiderül, hogy az egyik kedvenc adventi versünket nem a híres költő írta? Egyáltalán nem. Az irodalmi hitelesség szempontjából fontos a tisztánlátás – ezért is írjuk le, hogy ez egy Mécs Lászlónak tulajdonított vers –, de a mű lelki értékéből ez semmit nem von le.
A vers azért maradhatott fenn és vált ennyire népszerűvé, mert:
- Tömör: Négy sorban összefoglalja az advent lényegét (tisztulás, várakozás, megérkezés).
- Imádságos: Nemcsak beszél az ünnepről, hanem megszólítja Istent.
- Könnyen tanulható: A gyerekek és az idősek számára is könnyen memorizálható, így közös kinccsé válhat.
Hogyan használd ezt a verset az idei adventben?
Akárki is írta ezeket a sorokat, a bennük rejlő kérés – „Add, hogy kerülgessük a bűnt, sötétséget” – talán aktuálisabb, mint valaha. A mai világban, ahol a „sötétség” gyakran a reménytelenség, a depresszió vagy a szeretetlenség formájában támad, szükségünk van ilyen egyszerű, kapaszkodót nyújtó imákra.
Használd bátran:
- Gyertyagyújtáskor: Mielőtt meggyújtanád a soron következő gyertyát, mondd el a családdal közösen.
- Reggeli indítónak: Legyen ez a napindító fohászod a munkahelyre menet.
- Lelki tükörnek: Este tedd fel a kérdést magadnak: ma sikerült „ékesen járnom”?
A Mécs László Adventkor keresőkifejezés mögött tehát egy érdekes irodalomtörténeti tévedés, de egyben egy gyönyörű igazság is rejlik. A versek néha önálló életre kelnek, elhagyják szerzőjüket, és a közösség imájává válnak. És talán ez a legnagyobb dicséret, amit egy költemény kaphat – függetlenül attól, kinek a neve áll alatta.