Szabolcska Mihály – Betlehemben

Szikrázó alkonyesti csillagok már
Jelentgették a kora éjet,
Mikor fáradtan Mária és József
Betlehembe megérkezének

Gazdája a vendégfogadó háznak
Kint állt telt háza kapujába
S a szállástkérő vándorokat durván
Továbbkergette, meg nem szánta.

Áldott terhével Mária leroskadt,
Ott közelén a vendégháznak..
És megesett a szíve-lelke rajta
Az istállóbeli szagának

És akkor éjjel nagy fényes csodákkal
Lőn tele az egész természet.
A vendéglő gazdája kínos-ébren
Gyötrődte át az egész éjet.

Nem bírt aludni. A busás bevétel
Valahogy a lelkére lázadt:
Hasztalan számolt, nem tudott olvasni
HARMINC EZÜST PÉNZNÉL továbbat.

S az istállószolgának akkor éjjel
Csodálatos álmai voltak
Kárpitjai a kéklő menny-íveknek
A jászolfákig lehajoltak.

A szarufákról fényözön sugárzott…
A négy fal nőttön-nőtt föl az égnek..
S hajnalra-kelve remegő szivében
Még visszhangzik az angyal-ének,

Az istállót fényes templomnak látja
– Barmai nagy-csendesen állnak ­
És tátja álmélkodva folytatását
Az éjjeli álomtátásnak.

S míg jönnek a pásztorok és a bölcsek
Ó a jászol belső végében,
Maga se tusa, mért, csak boldogan ott
Sír, sír rejtelmes örömében.