Azelőtt tudtam, ki vagyok,
Most nem tudom.
Akartam is, sokat, nagyot,
S ma hányszor cserben nem hagyott
Öreg lovam, rozsdát fogott
Akaratom!
Embereket is, arcokat,
Ki jó, ki rossz?
Akárcsak édes magamat,
Úgy ismertem mindnyájukat,
És tudtam is, mi a szabad?
Mi a tilos?
Bizony, hogy most nem kérdezem,
Ki rossz, ki jó?
Mindenkinek testvéresen
Elébenyújtom két kezem,
Én felperes már sohasem,
Hát még bíró!
Két kézen át amit tudok,
Vajmi kevés!
Tudni kevés, érteni sok,
Mindnyájunk arcán ott sajog,
Mindannyiunkkal köz kapocs:
A szenvedés.
Több és nagyobb ez a kevés,
Mint bármi más:
Ez a Krisztus-kézrátevés,
Mindnyájunkért engesztelés,
Embernek emberrélevés,
Megújulás.