Sík Sándor – Dalolj, ne félj!

(Reményik Sándornak) 
  
,,Egy új világ van születőben!” – mondják, 
Kik felkötötték az Idők kolompját. 
A vének, kiknek szája fél-sírásra: 
Megérett a világ a pusztulásra!” 
Ne higgy nekik, magadnak higgy te, lelkem! 
Én egy órával mások előtt keltem, 
De fáradt nem vagyok, 
És bizalmasaim a csillagok. 
  
Én nem hiszek a tele-szájas Újban. 
Az Új csendben jön és oldott sarúban, 
Vagy a magasból angyalpille szárnnyal 
A szívbe, mit az Istenség megárnyal. 
És akiben Igéjét megfogantja, 
Az szánva néz a kérkedő Kalandra, 
Amely ma szerteszét 
Elfojtja a szemérmes Új neszét. 
  
Én hiszek benne, mind a világ ellen. 
Őrá esküdtem ifjú életemmel, 
S azóta minden évszakújuláson 
Még-még újabbnak, ifiabbnak látom. 
És örökebbnek. Ó hogy issza fényét, 
Hogy zsendül rajta új sarj, új reménység, 
Mely örököt akar! 
Csak ami örök, az a fiatal! 
  
Ne higgy, én lelkem, csak makacs magadnak. 
Megy a karaván, kiskutyák ugatnak. 
Vénhedt ebek vonítanak a holdra: 
A hold csak hinti harmatát mosolygva. 
Eredj, én lelkem, elrendelt utadnak, 
Szolgálatodra: keletről nyugatnak, 
Előre, mint a nap. 
A Pillérek erősen állanak. 
  
Meleg a nap és hűvös szellők fújnak: 
Ki mondja őket réginek vagy újnak? 
Csorog a forrás, szüntelen szülemlő: 
Embernek, őznek örök anyaemlő: 
Vedlik és újul az emberi öltő, 
Meleg a nap, és énekel a költő. 
Lelkem, dalolj s ne félj, 
Te napsugár, forrásvíz, enyhe szél!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát. Felhasználási feltételek és Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás