Megizzadt városban sétál az Isten.
Éles fények között, magányosan.
Lehajtott fejjel úgy lépdelget itten,
mint akinek semmi dolga van.
Mint akinek nincs tennivalója.
Nem gondol velünk, ittlakókkal,
vagy a város csúszott ki alóla…
Találkozgat újakkal és ókkal.
A napsütésben csak ritkán köszön,
kápráztatja szemét a fényözön,
ahogy egy-egy sugár az arcába vág —
Egyedül van nagyon, és féli a halált.
Mindig annyira hatalmasnak hittem!
Az uccákban izzadtan sétálgat az Isten.
Nagyon tetszik, megosztom mással is!