Hiszek a mindenek feletti sötétben,
Hiszek halálban, az elmúlás ködében,
Hiszek ridegségben, távolságtartásban,
Hiszek fájdalomban, hiszek a magányban.
Hiszek emberek közt szeretetlenségben,
Hiszek sötétben, hiszek a feketében.
Hiszek a Lelkem mélyén lévő sarokban,
Hiszek a csendben, a taszító karokban.
Tudod, mikor hiszek ezekben legjobban?
Ha megtalálom a csendben, nyugalomban.
Csendben elmerülve, a Lelket „megölve”
Némán fulladozva, nagyon meggyötörve.
Amikor körülöttem minden oly rideg,
Hiszek… hiszek… csak a hallgatásban hiszek.
Cikáznak fejemben röpke gondolatok,
De sötétben, egyedül nem maradhatok.
Amint ezt leírtam, rájöttem egészen,
Nem vagyok elveszve, hiszek a mesékben.
Hiszek az életben és hiszek a fényben,
Hiszek a lényegben, hiszek a reményben.
Hiszek az őszinte, tiszta szeretetben,
Hiszek a csókban, hiszek a szerelemben.
Hiszek az ölelésben, egy kézfogásban,
Hiszek az Istenben, hiszek a csodákban,
Hiszek a szavakban, hiszek nyitottságban,
Hiszek a Lelki kitárulkozásban.
Tudod, mikor hiszek ezekben legjobban?
Ha megtalálom a csendben, nyugalomban.
Csendben elmerülve, a Lelket megtöltve
Hálaimát a kék ég felé üvöltve.
Amikor körülöttem minden oly rideg,
Mikor mindenhol körbevesznek irigyek,
Amikor felteszem a kérdést, hogy: „Minek?”
A válaszom egyszerű: Hiszek… csak hiszek!