Fejünkre tapodták a múltat, Hanem a jövő csak megérik, Dudvából föl a magas égig, Mely ízes gyümölcsű embert hirdet.
Már izmainkká lett a szándék, Tél-túl a szemek már nem sírnak S volt-göthös anyák szerelmes pírnak A napot kendőzik magukra.
Szándékoló, roppant kohókból Már ömlik a vas okos formába S nótás acél zeng majd, hol máma És tegnap aranyat imádkoztak.
Az átkok már elátkozódtak, A vér elvérzett, széjjelmarva, És elrothadt gonosz hatalma A gyümölcsdögvesztő rothadásnak.
Ide újra a szeretet jön S gonoszok vége nyögi jöttét, Nem mint eddig, hogy leütötték S a jókat áldozták eléje. Ide újra a szeretet jön S mindenkinek fakad bocsánat, De addig jaj, kik látva látnak S a vaknak nem adnak szemükből!