…És megdöndül a barlang mély odúja,
És feljajdul az Úr beszéde búsan.
Komor szavának rettentő a súlya,
S visszhangja vádlón kondul minden zugban:
Baálverő, bálványok rombolója,
Én szolgám, Illés, mondd csak mit csinálsz itt?
Harsona-hangú, lánghitű próféta,
E barlangból fáklyád hogyan világít?
Ki emberektől félni nem tanultál,
Miért remegsz egy asszony bosszújától?
Nagy ínségedben mindig térdrehulltál;
Mért nem kérsz most is az Egek Urától?
Meg akartad váltani a világot,
S kérő szavadra egy lélek se indul?
Jövődet komor-feketének látod? –
Tekints sorsod borús homályain túl!
Búsongsz az Úrért, Seregek Uráért?
Te soha senkitől ne féltsd az Istent!
Erős kezű ő, dolgozik a százért,
Csak te az egyért tégy meg hűen mindent.
Azt mondod, nincs látszatja életednek,
Hiába munkád, szód, hited tudásod,
– Hidd el, vannak, kik igazán szeretnek,
S maradt, ki most a bajban is barátod.
Jöjj ki és állj a sziklahasadékba,
Siess a fényre, égi napra várva,
Bújj ki a bánat köntöséből még ma,
Emeld szíved a felhők magasába!
Vár rád a munka, sürgető, titáni;
Indulj, siess, zúgd az Igét dörögve!
Ha vérzel is, itt nem lehet megállni.
Életek vesznek, ha lehullsz a földre.
Van térd, mely nem hajolt meg a Baálnak,
Van még ajak, mely azt meg nem csókolta.
Te bízzál, ezek mind melletted állnak.
Ne tétlenkedj itt a porba omolva!
Az Úr téged ha magvetésre rendelt,
Tudj várni hittel a dús aratásra,
Amit talán más végez el helyetted…
Csak konkolyt ne vegyíts a szín-búzába.
Ha ő hívott, ne félj, meg is cselekszi.
Helyezd az élted újra szent kezére,
Szorítsd karját, s tiéd ő sem ereszti…
Bízhatsz, míg ő az életed vezére.
Ámen
Nagyon tetszik, követlek máshol is:
Nagyon tetszik, megosztom másokkal is!