Ismertem egy kínzott embert.
Árva volt szegény.
Evezőjét vesztett bárka
a lét tengerén.
Édesanya nem ölelte,
Nem féltette őt.
Apai szív nem sugárzott
Szívébe erőt.
Űzött vadként kóborolt, mint
Egy halálra szánt,
Míg egy csöndes estelen egy
Ház előtt megállt.
Apró otthon ablakából
Ének hangja szólt,
Megragadta ott az úton
Búsan baktatót.
Majd behívta és bevonta.
Félve engedett.
Ige mellett volt együtt egy
Kis gyülekezet.
Fájó szívét megragadta
Isten szent szava.
Üdvösségben részesült ott
Akkor éjszaka.
És ki addig hontalan volt,
Otthonra talált.
Anyja helyett anyát kapott,
Testvért és apát.
Mert család az Úrnak népe,
Szent és drága nép:
Földre szállott szép mennyország,
Üdvös menedék!
Nagyon tetszik, követlek máshol is: