Az én hitem ki nem hunyó örökmécs,
Tenger fölött világítótorony;
Gyémántfúró, mely utat nyit a célhoz
S áttör, ha kell, egy gránithegysoron.
Engem tépázhat bóra, számum, orkán, –
Elöntheti árral hajóm a víz;
A végső deszkaroncson is hiszem, hogy
Partot érek, – és hitem partra visz.
S zárhatja utam kőfal, sziklatömb el,
Láttán lelkemből új erő buzog;
Hitem, e gyémántfúró meg se csorbul, –
És én falon, kőszirten átjutok.
Mi kín, nyomor, baj, mind hozzám szegődhet.
A csüggedést búmban sem ismerem;
Hitem átüthetetlen égi páncél,
Ő az én váram, erőm, istenem.
És lobbanhatnak gyilkos ágyúk is rám,
Pokol döngethet váramon falat:
Hitzászlóm biztatóan leng a bástyán.
Küzdök, – s hitemből győzelem fakad.
Én a világot is megváltanám, ha
Nem volna oly süket, vak és balog.
Mert én Jurisich és a
Dobók szirt-lelkéből a hit vagyok!
Nagyon tetszik, követlek máshol is:
Megosztom másokkal is!