Ha csak egy ember is megfogja a kezem,
érti, amit mondok, és lépni mer velem,
hogyha lelkéig ér szívem üzenete,
én a csillagokig is elmegyek vele.
Hogyha akad, aki elfogadott engem,
azért, mert magára ismerhetett bennem,
könnyet csalt szemébe a szomorúságom,
az már érez engem, övé a világom.
Ha van olyan, aki együtt örül velem,
szívében átéli azt, ami jó nekem,
az már tudja, milyen az én boldogságom,
annak odaadom összes gazdagságom.
Hogyha akad, aki megszeretett engem,
engedett magához egész közel lennem,
övé a hűségem, övé a bizalmam,
érte menedékké válok a viharban.
Ha van, kinek arcán a mosolyom ragyog,
megéltünk egy meghitt, tiszta pillanatot,
magunkat feledve egyek tudtunk lenni,
azt szabaddá teszem, hogy hű tudjon lenni.
Ha van, ki elhiszi, hogy annál több vagyok,
amennyit magamból most megmutathatok,
s magához öleli határtalanságom,
az már elért oda, hová magam vágyom.
Hogyha bármikor is gyógyír volt a szavam,
én voltam a vigasz és az áldás magam,
hogyha bármily rútat széppé tudtam tenni,
akkor már azt mondom: hasznos volt itt lenni.
Ha egy valakit is átölelt a béke,
remény ébredt újra szomorú szívébe’,
s reményteli szívvel nézett fel az égre,
nem éltem hiába. Akkor már MEGÉRTE!
Nagyon tetszik, követlek máshol is: