Ne hagyd, hogy szenvedjek tovább…
Ne hagyd, hogy zuhanjak alább,
Mert elveszítem gyöngyeim
És kiszáradnak könnyeim.
Lelkem elernyed, mint fonál,
S szívem miként repedt pohár
Üresen marad, árva lesz,
Nem kerül áldott kezekhez.
Mélységes örvény tátong rám,
Felém csap ezernyi hullám,
És reám tapos minden láb.
Ne hagyd, hogy szenvedjek tovább!
Legyen éltem napsugaras,
Szárnyaljon lelkem, mint a sas
Magas szikláknak ormain,
Hova nem jut fel bánat, kín,
Hol a láthatár tágas, szép,
És reámmosolyog az ég…
Ahol nem reped meg a szív,
Fájdalompióca nem szív,
Gyönyör, szépség velem örül
S szeretve csókolgat körül,
És nem tapos rám minden láb…
Ó, ne hagyj szenvedni tovább!
De mi is az a szenvedés?
Vajon a szívbe nem ez vés
Hófehér Krisztus-képeket,
Hogy feltörje ott a jeget?
Hát nem szenved a nagy világ?
És nem szenved a kis virág?
Nem szenvedni hull le a hó,
És nem szenved a gyöngykagyló…?
Az égő gyertya nem szenved?
És nem szenved a kikelet?
Hát nem szenved a harmatcsepp,
Bár sok gyöngynél drágább és szebb?
URAM! Szenvedni akarok…!
Hadd jöjjenek hát a bajok!
Legyek virág, mit letépnek,
Szívkérgem hadd repedjen meg!
Szálljak alá, mint harmatcsepp,
Hol a feledés, moha lep.
Mint meggyúlt gyertya égjek el,
Lángom senki se oltsa el!
Így járjak utamon tovább…
Hadd taposson rám minden láb!
Szenvedek tűrve, boldogan,
Mert Te is szenvedtél, URAM!
És ha e szenvedés nyomán
Gyümölcs terem a lelki fán,
Ha lélekmentő lesz ez út,
Melyen sok lélek üdvhöz jut:
Úgy félre panasz, rettegés,
MERT ÉDES LESZ A SZENVEDÉS!
Nagyon tetszik, követlek máshol is: