Azt még megértem,
Ó, királyok Királya,
Hogy a mi tengernyi
Bűneinket látva
Könyörültél rajtunk.
És hogy meg ne haljunk,
Királyi székedből,
Mennyei fényedből,
Szeretettel töltve
Lejöttél a földre.
Mert szeretni áldás,
És szeretni édes.
Halálig szeretni,
Az gyönyörűséges!
De azt meg nem értem,
Fájdalmak Embere,
Hogy amikor rád tört
A kínok tengere,
A főpapi szó mondta:
Szállj le a keresztről!
Te sápadt véresen
Függtél a kereszten.
Bár fájt a szenvedés,
A gúnyolók szava,
Gyáván futók hada,
Kereszten maradtál,
És ott meg is haltál,
Én Uram, Istenem…