Szabad hű tenger volt a lelkem,
Nem érdemeltem,
Hogy most legyen, fáradt,hullámtalan,holt,
Mert igazam volt, igazam volt.
Szabad volt minden lobogónak
S a mentő csónak
Tengeremen mindig meglelte párját.
Gaz fátumok másként akarják.
De két hajó szeli még küzdve,
Lesve és űzve
Egymást tépett lobogókkal: a fáradt
Félelem s a hetyke utálat.
De mit utáljak, mitől féljek,
És miért éljek?
Elsüllyesztem még ezt a két hajómat,
Lelkem adom a Titkolónak.
A Titkoló, a Sors az Isten,
Ez a sok Nincsen,
Ne bántsanak:meghalt ez a hű tenger,
S ásít sós,hideg,únott szemmel.
Nagyon tetszik, követlek máshol is: