Reményik Sándor – Az én szobám

Nem volt ilyen szobám soha:Alacsony kis padlásszoba,De szeme égigérő hegyre nézS a hegy viszont az ő szemébe.Benne nehány bútordarab,Oly durván összerótt, –De visszadobnék minden földi jót,Ha ezért kínálnák cserébe. Ez az én remeteszobácskám.Körül a falon fenyő, páfrány,És vadvirág az asztalon.Szeretteim a nagyvilágban,Látjátok: én most itt lakom. Az ablakokon zöld zsalu van:Nehéz, zöld pilla a szemen,De … Olvass tovább

Reményik Sándor – Havasi feszület

Halványpiros hegyi virágÖleli lábát a keresztnek.Távolról a sötét fenyők:Titoktudó konok erőkFeléje gyökeret eresztnek.És ölelik a föld alatt.Így rejtik el imádatuk. Olyan szép itt és oly szabad!Alatta kanyarog az útÉs még mélyebben a patak.Szent arcán kín – s örök remény.A zúgó vízbe letekint, –S mosolyg a vad patak dühén.

Reményik Sándor – A kis templom a nagy dómban

A borbereki templom falára írom Fölötte égig ér a szirt.Olyan törékeny, oly kicsi.Harangja elhaló szavátEzer gúnyos harangvirágAz erdőn túlcsilingeli. Fenn Isten jár a csúcsokon.Amerre fényben elhalad:Testőrei: dárdás fenyőkÁllnak titáni sorfalat,A szirt felett, s az ég alatt. Dördül az ormok orgonája,Az Ünőkőre ború száll.A mérhetetlen szikladómbanA kis fatemplom félve áll.Belőle félve száll az ének,A dícséret a … Olvass tovább

Reményik Sándor – Torony

Tegnap este az erkélyablakonÁt néztem: be különös a torony. Szent Mihály templomának a tornyaOlyan csodás volt, olyan új-forma. És mégse láttam még ily ismerősnek,Ily közelinek, ilyen mese-hősnek. Sohase láttam így keretbe vágva,A városból, a világból kivágva. Ily nyugalmasan, szépen egyedül,Mindenen túl, és mindenen felül. Sötét vállát a holdfény meg nem ülte,Szánkázott rajta, lebegett körülte. Ő … Olvass tovább

Reményik Sándor – Egy virág úszik…

Egy virág úszik végtelen vizen,Ringatja szelíden az ár,Ősszel fogant, ugaron termett,Nem tudja, mi a nyár,Egy álom úszik végtelen vizen,Ringatja szelíden az ár. Valaki állt egy kőhíd magasán,És a kezében volt egy kis virág,Ősszel termett, ugaron nőtt virág,És a szívében volt egy álom,S a vándor szólt:„Mit érek véle, ha valóra váltom? Ez álomnak itt nincs otthona, … Olvass tovább

Reményik Sándor – Utolsó munkás

A nap leszáll, és szőlőhegyed ormátAranyozza az alkony, Istenem.Munkásaidat látom fenn mozogni,Apró bogárkák, serény hangya-népek,Ki kapál, ki vesszőt metsz, ki szüretel.Munkálkodjatok, míg nappal vagyon:Mondtad s elküldted mindannyiokat.Mentek. Ki hajnalban, ki délelőtt, ki délben.Verejtékük hullt zord szőlőhegyedre,És felszállt áldozati párakéntS virágillat lett: édes öntudatÉs boldog, tiszta lelkiismeret.Hogy sürögnek ott fenn a húnyó napban,Aranyként csillan szürke hangya-testük,Már … Olvass tovább

Reményik Sándor – Mi mindíg búcsúzunk

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.Az éjtől reggel, a nappaltól este,A színektől, ha szürke por belepte,A csöndtől, mikor hang zavarta fel,A hangtól, mikor csendbe halkul el,Minden szótól, amit kimond a szánk,Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,Minden sebtől, mely fájt és égetett,Minden képtől, mely belénk mélyedett,Az álmainktól, mik nem teljesültek,A lángjainktól, mik lassan kihűltek,A tűnő tájtól, mit vonatról … Olvass tovább

Reményik Sándor – Sziklák

A kősziklákat mindíg irigyeltem,Kik állnak büszkén, mozdulatlanul,Állják a villámot, ha rájok sujt,S a harmat csöppjét, ha fejökre hull.Számukra soha sincs „talán”, se „hátha”,Mint dogmák állnak, oly konok-keményen,Mint zord, erős és önhitt férfiak,És hófuvásos, sivatag-nagy télbenFejükön csipkés jégből a sisak.A kősziklákat mindíg irigyeltem. A kemény szót most megtanulom én is,De szívem bánja, mit kimond a szám,Ajkamon … Olvass tovább

Reményik Sándor – Egy lélek állt…

Egy lélek állt az Isten közelébe’S az örök napsugárban reszketettÉs fázva félt,Mert érezte, hogy vonzza már a föld,És keserűn kelt ajkán a „miért”,Mikor az Isten intett neki: „Készülj! Valaki ott lenn meg akar születni,Neked szőtték e színes porhüvelyt:Pici kezeket, pici lábakat;És most hiába, le kell szállanod,Öröktől fogva te vagy kiszemelve,Hogy e testet betöltsd,Mint bor a … Olvass tovább

Reményik Sándor – Napocska

Istent, Jézust nem sokat emlegetted.Ha imádkoztál is: titokba tetted.A holdtól féltél: megzavarta álmod.Hidegen hagytak hűs csillagvilágok.Az égen csak a „napocskát” szeretted.Nem a Napot vad, izzó nyári hévvel,Csak a napocskát ibolyalevéllel,Csak a napocskát őszi sugárzással,Szobán át támolygó téli verőfénnyel.Anyám…Fehérfürtös, napfényszomjas virág,Úgy fordultál Te is a nap felé,Mint sok-sok kedvenc pelargóniád.Lelkedben elzengetlenül buzogtakS számlálatlanul, szent nap-himnuszok, – … Olvass tovább