A magyar költészet olyannyira szerteágazó, hogy komoly megpróbáltatás a műfajokat és stílusokat rendszerezni, beszéljünk akár klasszikus, akár kortárs költők műveiről.
Sok esetben fel sem tudjuk mérni, hogy milyen szellemi kincset tartunk a kezünkben, pedig elég csak arra gondolnunk, hogy az írás és az olvasás „feltalálásával” az emberiség azt a kulcssfontosságú „eszközt” teremtette meg, ami elengedhetetlen az élethez.
A tudomány, az irodalom, ezen belül pedig a költészet az írásnak olyan magas szintű csodáját tárják elénk, ami előtt kénytelenek vagyunk – mi, egyszerű halandók – leborulni, és áhitattal csodálni, a mondatokból töltekezni, a szavak játéka mögé bekukkantani, és felfedezni újabb és újabb ajándékot, amit csak és kizárólag nekünk tartogat.
Az istenes versek specifikus részei a magyar költészetnek, emellett pedig nem mehetünk el szó nélkül!
Hisz keresztyén/keresztény emberként elképzelhetetlennek tartunk egy-egy ünnepünket az odaillő istenes vers nélkül.
De nem kell ahhoz egyházi ünnepet ülnünk, hogy lélekmelegítő vagy lélekhűsítő hatását ne éreznénk egy-egy élethelyzethez szóló istenes versnek!
Csak olvasni kell, szorgalmasan, kitartóan, mert a versek neked, nekem íródtak!
Tömeggel követeltem: feszítsd meg! barna szempár reámnézett: szeretlek, Két kezedbe én vertem be a szeget, fájó szempár reám nézett: szeretlek. Fejed nádpálcával vertem: lehetett, könnyes szempár reámnézett: szeretlek, Gúnyként melléd feszültem a keresztre, kegyes szempár reám nézett: szeretlek. Megnyílt az égbolt és a föld is vele, húzott a pokol szürke ólomkeze. Zuhantam, s Te hívás … Olvass tovább
Szelíd gyermek, mért késztetsz, hogy megálljak,Felém mért nyújtod nyájasan kezed? Szívem, mely mindig későn érkezett, Szelíd gyermek, lásd, lomha, furcsa, bágyadt. Leomlanék csókolni jászolágyad Mint ki mirhát hoz, s kit csillag vezet, De lásd, a mirha s csillag elveszett, És eltemettem minden drága vágyat. Álomsereg víg Fáraója voltam, S szép katonáim zengő csodasorban Vittem dőrén, … Olvass tovább
A kertben áll.Bús. Széteső.Belepi burján,mossa eső. A szitálólassú cseppekorrahegyérőllecsepegnek. Az embereknekKrisztust adott.Az emberek köztelhagyatott.
Fogcsikorgató türelemmel, Összeszorított szájjal –Krisztus-követő bús próbálkozással,Majd daccal, lobbanóval,Fojtott igével és visszanyelt szóval,Tenyérrel, mely sima örökké,Csak a zsebben szorul ököllé –Keserű, tehetetlen nevetésselBékülve meg akármi rendeléssel –Nem csodálkozva már – és csodálkozva mégis,Hogy rajtunk ez is, az is megesett:Hordozzuk, testvéreim, ezt a hordhatatlan,Kínszenvedést virágzó életet.Ahogy lehet…Megalkuvás zsoltárát énekelve,Végtelen rabmenetben csak megyünk,Nincs semmi fegyverünk,Fegyvertelen a lelkünk … Olvass tovább
Egy istenarc van eltemetve bennem, Tán lét-előtti létem emlék-képe! Fölibe ezer réteg tornyosul, De érzem ezer rétegen alul, Csak nem tudom, mikép került a mélybe. Egy istenarc van eltemetve bennem, Néha magamban látom, néha másban, Néha állok, mint fosztott ág, szegényen Ha rossz órámban eltűnik egészen Alter-egóm az örök vándorlásban. Egy istenarc van eltemetve bennem, … Olvass tovább
Üdvözölt Légy kedves ünnepTiszta szívek ünnepe!Ragyogjon be fehér fényedSzívünk – lelkünk mélyébe. Napsugárban angyalszárnyakLenge libbenése kél,És a szárnyuk és az arcukÉs az Úrnak fénye rajtukHófehér. Napsugáros köntösébenMég a föld is úgy örül!Tiszta napfény tündökléseJátszik az oltár körül.És megáll az áldozókonAz oltár lépcsőinélÉgi fénnyel tűz reájukHófehér. Boldogító örömévelEl fog édes érzelem,Égő sóhaj halk fohászaLebben át a … Olvass tovább
Hadd építek most egy templomot. Napkeletre nyúl a nagyhajó, s ha az első napfény ráragyog, jó. Kívül fehér, mint a tisztaság; belül tarka, mint a képzelet, pedig rajta semmi cifraság – gyermeklelkű épület! A tornya. Tornya egy, de büszke, szép torony s mint a kukorékoló kokas, tolja csőrét égbe hajnalon, s hinti a sok hangot … Olvass tovább
Bilincs a kézen, az ajkon lakat, De felhők felett, de vizek alatt Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat! Legyen tanyám kietlen szirtorom Vagy börtönöm pokolmély vártorony, Én amit akarok, azt gondolom! Ó, mi gyönyör, Ó mily Isteni kép: Repülni! Dús képzeletem, ne félj, Nem gátol ebben zsarnoki szeszély. Repülj képzelmem, csillagokig szállj, Az Isteneknek lángitalt kínálj! … Olvass tovább
Jó Uram, aki egyként letekinteszbogárra, hegyre, völgyre,virágra, fűre, szétmálló göröngyre, –Te tudod jól, hogy nem vagyok gonoszcsak nagyon-nagyon gyönge. Mert pókháló és köd a szív,selyemszőttes az álom,pehelykönnyű és szinte-szinte semmis én erőtlen kezemmég azt sem tudja Hozzádig emelni. De azért vágyaim ne dobáld a sárba,ami az Óceánnaklegdrágább, legkönnyesebb gyöngye!Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz,csak gyönge, … Olvass tovább
Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk, messzi út porából köpönyeget veszünk… Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta. Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta. Véreim! Véreim! Országútak népe! Sokszázéves Nagypénteknek soha sem lesz vége? Egyik napon Tamás vagyunk, másik napon Júdás vagyunk, kakasszónál Péter vagyunk. Átokverte, szerencsétlen nagypéntekes nemzet vagyunk. Golgotáról Golgotára hurcoljuk a keresztfákat. mindég … Olvass tovább