Reményik Sándor – Vissza

Én nem tudom: hova. Én nem tudom: mire.Én nem tudom, hogy ki után. Csak vágyom, vágyom – –Talán egykor élt életem, Talán sosem élt életem után. Vágyom, vágyom –És nem tudom, e vágy Előre néz, vagy vissza:A reménység, vagy az emlékezet Felbuzgó talajvizét issza. Vágyom, vágyom – –Én azt hiszem, hogy vissza. Így vágyhatik a … Olvass tovább

Dsida Jenő – Húsvéti ének az üres sziklasír mellett

Sírod szélén szinte félve,
iszonyattal üldögélve,
ó – mekkora vád gyötör,
mardos, majdnem összetör:
mily látás a kétkedőnek,
törvény ellen vétkezőnek,
hogy üres a sírgödör.

Nyitott sírod szája szélén
sóhajok közt üldögélvén
szemlélem bús, elvetélt
életemnek rút felét
s jaj, – most olyan bánat vert át,
mily Jacopo és Szent Bernát
verseiből sír feléd.

Olvass tovább

Dsida Jenő – Út a Kálváriára

Reszkető, enyhe fény sugárzik.
Egy felhő lassudan megyen.
A lélek fáj, a fény sugárzik.
Valaki ballag a hegyen,
hűs homlokáról fény sugárzik
s szemét lehúnyja – úgy legyen!

Elszállt szerelem illatától
kövér és fűszeres a lég.
Halott szerelem illatából
soha, de sohasem elég.
Bomló szerelem illatából
sejti a szív, hogy itt a vég.

Olvass tovább

Reményik Sándor – Pilátus

A pörnek vége. Elvégeztetett…Véres a kereszt tövében a fű.A helytartóban forr a néma dühS egy gondolat tépi a másikat. „Rongy csőcselék, én unlak titeket,Unom a vágyatok, a hitetek,A papjaitok ragyogó ruháját,A mellükverő messiásokat,A nap hevét ez átkos ég alatt,A zagyva szókat, buja színeket,És magamat és uramat a császárt,Ki bíróvá tett ilyen nép felett. „Feszítsd meg!” – üvöltötték a fülembe,míg unottan odalöktem nékik. Szegény bolond! Pedig csak álmodott,Csak álmodott egy létráról az égig.Csak álmodott, de ezeknél tán szebben.Már szürkül fenn a Koponyák hegye – Vajon álmodik-e még a kereszten?Valamit szólt nékem az igazságról,Aztán némán vérzett, ragyogott.Gúnnyal kérdém: az igazság micsoda?Felelé: „én vagyok”. Eh, hát kicsoda nékem ez az ember?!A csőcselék morajlott mint a tenger,Én untam, untam amazokat, ezt is,Egy messiással több vagy kevesebb,Pilátus lelke nem lesz nehezebb,És könnyebb tán ez istenverte föld,Untam a dolgot. Odalöktem. Vége. „De jaj! vajon kire szállott a vére?!” Az alkony megy, az est, az éj leszáll,De a helytartó nyugtot nem talál. „Feszítsd meg!” üvöltötték a fülembeÉs nekem nem volt elég fegyverem,Nem volt elég lándzsásom odakünn,Vagy – vagy üres volt talán a szívem?Eh mit bánom én, a bölcs szív üres,Bús madarak, el a szívemből, hess! „Feszítsd meg!” üvöltötték a fülembe,Mi közöm hozzá? feszítsétek hát,Te véreskezű szennyes csőcselék,Feszítsd, feszítsd meg hát a Messiást!Él-e, meghal-e, egy marad az átok,Isten se váltja meg ezt a világot.Mi közöm hozzá? Feszítsétek hát!Vigyétek! – Vitték. A kereszten holt.Ki tudja, talán mégis király volt!” Csend most. De hallga! Most az éj kopog.Pilátus udvarában a papok.„Uram, mi véled egyet így nem értünk, Ahogyan írtad, botránkozás nékünk. Rexnek, Uram, csak ő mondta magát.Nem készítetted jól a Golgothát!”Ni, milyen furcsa rőt láng a szemén!Ím, kővé vált a nádszál: oly kemény.(Odafenn csendbe hallgat a kereszt.)Pilátus nő, ahogy beszélni kezd:„A Messiástok megmenteni késtem,De négy betűt a keresztjébe véstem,E négy betű az én becsületem,Hajótöröttségem utolsó roncsa,Hitetlen hitem, büszke makacsságom,Egy akarat az akaratlanságon. E négy betű az én becsületem.Hadesre! ez a négy betű marad!Ha alá kéne temetnem e várost,Rómát, az Imperatort, magamat:E négy betű az én becsületem!!Papok, zsidók, hozzátok szólok nyíltan,Halljátok: amit megírtam, megírtam.” Benn csönd, de künn az éj zsoltárba kezdS áll a zsoltáros éjben a kereszt.

Ady Endre – A szép húsvét

Odukat és kriptákat pattant S bús árkokig leér a szava: Ilyen a Husvét szent tavasza S ilyen marad. Miért tudjon Ő az embervérről, Mikor künn, a Tavaszban Minden csoda csodát csinál S minden drága fizetség megtérül? Óh, Tavasz, óh, Húsvét, Emberek ősi biztatója, Csak azt szórd szét köztünk: Állandó a tavaszi óra S ilyen marad. … Olvass tovább

Dsida Jenő – Nagycsütörtök

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést jeleztek, s a fullatag sötétben hat órát üldögéltem a kocsárdi váróteremben, nagycsütörtökön. Testem törött volt, és nehéz a lelkem, mint ki sötétben titkos útnak indul végzetes földön, csillagok szavára, sors elől szökve, mégis, szembe sorssal, s finom ideggel érzi messziről nyomán lopódzó ellenségeit. Az ablakon túl mozdonyok zörögtek. A … Olvass tovább

Reményik Sándor – Megromlott hangszer

Hiába minden, – egyre romlik A lelkem: Isten hangszere. A nyűtt idegek húr-hálózatán Sátán vonója siklik, siklik, S dallamtalan, kietlen hangzavar Kavarog a nyomán. Én Istenem, én Hangszer-készítőm, És legfőbb Mesterem, Te tudod: jót akartam, Ne hagyj el engemet. Ha máskép nem lehettem a Tied: Az örökkévalóság szirtfalához Vágd hozzá méltó haragodban Méltatlan hangszered!

Ady Endre – Az Isten balján

Az Isten van valamiként: Minden Gondolatnak alján.Mindig neki harangozunkS óh, jaj, én ott ülök a balján. Az Isten könyörületes,Sokáig látatlan és néma,Csak a szivünkbe ver beleMázsás harangnyelvekkel néha. Az Isten nem jön ám felénk,Hogy bajainkban segítsen: Az Isten: az Én és a kín,A terv s a csók, minden az Isten. Az Isten hatalmas nagy úr,Sötétség … Olvass tovább