Advent 2016

Igen, a keresztény egyházak tanítása szerint már 2016-odszorra van itt a várakozás ideje, amely ugyanakkor egy újabb egyházi év kezdetét is jelzi.

A történet ismerős mindenkinek, vagy legalábbis minden keresztény ember számára. 2016 éve egy fiatal pár indult útnak a Galileabéli Názáretből a távoli Palesztinában található Betlehem felé.

A Bibliai történet szerint ebben az időben népszámlálás volt a Kelet-Római birodalom ezen részén és a törvény szerint mindenkinek vissza kellett mennie arra a településre, ahonnan elszármazott. Ezért indult hát útnak József az ács, ifjú feleségével Máriával erre az amúgy sem könnyű útra, de mi azt is tudjuk, úgyszintén a Bibliai történetből, hogy ekkor már Mária nyolc hónapos várandós volt, így számára még megerőltetőbb volt ez az utazás.

Mégis útnak eredtek, félve ugyan az előttük álló megpróbáltatásoktól, de mégis reménnyel és hittel tele, hiszen nyolc hónapja ígéretet kaptak az Úr angyalától.

Ezzel párhuzamosan úton volt három gazdag bölcs, akik Keletről érkeztek Betlehem felé. Hozzájuk azzal érkezett az égi hírnök, hogy induljanak el Betlehembe mert ott fogják meglelni a zsidók új királyát. Érdekes módon ők sem kérdeztek semmit, hanem azonnal útnak eredtek.

Mi volt közös a Názáretből útnak indult fiatal párban és a Napkeleti bölcsekben? Mondhatni csak egyetlen egy, de talán a leglényegesebb dolog. A hit! Mária és József  hitt az Úr angyalának, aki megjósolta, hogy ők lesznek az Úr kiválasztott népe megváltójának szülei, és a keleti bölcsek hitték, hogy megtalálják az új királyt. És egyikük sem csalódott!

Mária világra hozta fiát, aki harminchárom évvel később tragikus körülmények között megszabadította a világot bűneitől, és a bölcsek is rátaláltak a Királyra.

És ez az advent üzenete számunkra, mai keresztények számára. Nap, mint nap sok ígéretet kapunk innen-onnan, és nekünk is sok akadályt kell leküzdenünk, hogy ezek az ígéretek megvalósuljanak, és olykor nem éppen úgy valósulnak meg, ahogy azt mi reméljük és várjuk.

Mégis minden nehézség ellenére meg kell látnunk mindenben a jót, akármilyen aprócska is legyen az, és hinnünk kell, hogy minden javunkra válik, még ha olykor kilátástalannak tűnik a helyzetünk, és az elénk gördülő akadályok áthághatatlannak tűnnek is.

Ennek fényében kívánunk reményteli Adventi időszakot mindannyiunk számára!

ifj. Kovács Árpád